Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

Elhunyt Andrási György, nyugalmazott főiskolai docens

Utolsó módosítás: 2017. november 08.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy 74 éves korában, 2017. november 6-án elhunyt Andrási György, nyugalmazott főiskolai docens. Andrási György 1975-től, egészen nyugdíjba vonulásáig, 2000-ig tanított intézményünkben, egyben a Testnevelési Tanszék vezetője is volt 1987-2000-ig.

A testnevelésen túl oktatott szaktárgyai voltak többek között: anatómia, élettan, testnevelés elmélet, tantárgypedagógia és sportjátékok.
Vezetői tevékenysége sokrétű volt, oktató-nevelő munkája mellett kutatásokban is aktívan részt vett, valamint a szabadidő hasznos eltöltését szorgalmazta a diákok körében, Hajta-túra, vizitúrák, sítáborok szervezésével.
A versenysport világának is meghatározó szereplője volt a Diáksport Egyesület ügyvezető elnökhelyetteseként, valamint az NBII. szereplő kosárlabdacsapatot is edzette 1976 és 1981 között.
Kitüntetései:
Kiváló munkáért, 1980
A Főiskoláért, 1991
SZIE Babérkoszorú arany fokozat, 2006
Andrási Györgyöt 2017. november 15-én 13.00-kor a jászberényi Fehértói temetőben kísérik utolsó útjára.
Meghatározó oktatója volt a jászberényi tanítóképzésnek, jó szívvel gondolunk rá. Nyugodjon békében!


< Vissza