Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

Előadások Napja

Utolsó módosítás: 2018. április 27.

2018. április 23-án az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésre megrendezésre került az első Előadások Napja című program.

Azzal a céllal, hogy a hallgatók a hagyományos kötelező kurzusok tematikáitól némileg eltérően, de mégis hatékonyan tudjanak új ismeretekhez jutni, hasonlóképpen, mint ahogy egy tudományos konferencián történik.
A délelőtt folyamán meghívott előadók közreműködésével különböző témájú előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők.
Cseriné Demeter Bernadett, az ADHD Magyarország Alapítvány elnöke az ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) gyermekekről tartott előadást. A hallgatók sok hasznos információt tudhattak meg erről a sajátos nevelési igényről, amelyhez szükséges a kellő szülői és pedagógusi odafigyelés ahhoz, hogy a gyermekek egyéni fejlődését biztosítani tudják. Érdekességként azt is elárulta az előadó, hogy számos híres személy (tudós, művész, politikus) esetében beszélhetünk ADHD-ról. Ezt követően a Bátor Táborról tartott beszámolót Vigyikán György. Az alapítvány súlyosan beteg gyerekeknek és családjuknak nyújt sorsfordító élményeket, erőt, eszközöket az élethez, a gyógyuláshoz térítésmentesen. Előadásukat egy olyan videóval zárták, amely a hallgatóság szívébe markolt. Olyan gyerekek sorsát mutatta be a rövidfilm, akik legyőztek egy betegséget, vagy még éppen a gyógyulás rögös útján járnak. Várják a lelkes önkénteseket, támogatókat az elkövetkezendő táborokba, hogy a gyermekeknek mosolyt csaljanak az arcukra és segítsék a betegség legyőzésében az élményterápia során. Az érzékeny téma után a harmadik előadást Szabóné Darócz Mária tartotta az életpályamodellről. Az élvezetes előadói stílus segítségével széleskörű tájékoztatást kaptak a leendő pedagógusoknak a szakmáról, valamint a pedagógusi minősítési rendszerről. A szakmai programon a résztvevő közönség hasznos és élmény gazdag előadásokon vehetett részt.


< Vissza