Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

Horváth József a Jászberényi Campuson

Utolsó módosítás: 2017. május 19.

Horváth József, a Debreceni Egyetem rákkutatással foglalkozó PhD-hallgatója tartott motivációs előadást Campusunkon, a Roma Szakkollégium szervezésében.

A közel másfél órás életút-ismertetés alapján megismerhettük a – cigány származása révén megélt – nehéz gyermekkorát és megpróbáltatásait, valamint elénk tárta azt is, hogy hogyan küzdött meg a nehézségekkel, és hogyan tudott eljutni jelenlegi életszakaszáig. Elmondása szerint az egyik legnagyobb segítsége – az Istenben való hit mellett – az önmagába vetett hit, amely alapja a bizalomnak és annak, hogy minden másban is tudjon hinni. Küzdelmes évei során ez az életfilozófia vezette, és ez mutat irányt mindennapjaiban is a jelenleg kutató-biológusként a szájüregi rák korai diagnosztizálásán dolgozó PhD-hallgatónak.
Személyes élettörténetének árnyoldalait is vállalva szeretne példaértékű útmutatást adni a hasonló sorsú fiataloknak, és hirdetni azt, hogy kitartással, hittel és céltudatossággal rátalálhatunk a felfelé vezető útra.

Fotó: Szabó Lilla, Jászkürt Újság


< Vissza