Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

CÉLJUK AZ ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET TÁMOGATÁSA

Utolsó módosítás: 2021. május 21.

Idén ötödik alkalommal, ezúttal online formában szervezték meg Az óvoda-iskola átmenet aktuális kérdései szakmai fórumot május 12-én. Dr. Virág Irén kezdetekről és célokról nyilatkozott a vele készült interjúban.

Dr. Virág Irén, az EKE Neveléstudományi Intézetének igazgatója a beszélgetést azzal kezdte: a 2015-ben elindított szakmai fórum elsődleges célja az volt, hogy megismerhessenek jó gyakorlatokat, kutatásokat, melyekbe akár be is kapcsolódhat az egyetem.

–  Fontos volt számunkra, hogy létrejöjjön egy olyan szakmai fórum, ahol az óvoda-iskola átmenet kérdésében érintettek évről-évre találkoznak. Minden alkalommal egy kiemelt problémafókusz, vagy kérdéscsoport mentén beszélgetünk – nyilatkozta dr. Virág Irén. Mint felsorolta, a nemzetközi gyakorlatokat, az iskolaérettség valamint a tankötelezettség kérdését, a nulladik év bevezethetőségének lehetőségeit vizsgálták az eddigi szakmai fórumokon.

– Egyre erőteljesebben érződött ebben az évben, hogy a most elsős gyerekek még inkább terheltek azzal, hogy nem lehetett jelenléti oktatás – hangsúlyozta dr. Virág Irén. Hozzátette: az online fórummal idén egyebek mellett az is a céljuk, hogy a jelenlegi helyzetben is tudják támogatni a diákokat.

– Azt is vizsgáljuk a szakmai fórumokon, hogy az óvoda hogyan tudja támogatni az eredményes iskolakezdést. Törekszünk arra, hogy hallgatókat is bevonjuk kutatócsoportunk működésébe – tudtuk meg dr. Virág Iréntől. A kutatócsoport egy hallgatója előadást is tartott a szerdai fórumon. A meghívott előadók a védőfaktorok fontosságáról, jó gyakorlatokról, karantén idején készült gyermekrajzokról, valamint a matematika nevelésről is tartottak előadásokat az óvoda-iskola átmenet támogatása érdekében.

Írta: Berán-Juhász Henrietta
Fotó: Balogh Tibor


< Vissza