Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

EGYETEMI SPORT NEMZETKÖZI NAPJA

Utolsó módosítás: 2019. szeptember 25.

2019. szeptember 24-én került megrendezésre az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából, az Eszterházy Károly Egyetem sportnapja.

A Jászberényi Campuson 9:00-tól 15:00-ig vehettek részt az intézmény oktatói, dolgozói és hallgatói a különböző programokon.
Elsőként egy egészségügyi méréssel kezdhették a napot a résztvevők, ahol a vérnyomás, a testzsír, illetve a testtömeg index került előtérbe.

Intézményünkben elsősorban a pedagógusképzés kap nagyobb szerepet, éppen ezért fontosnak tartottuk a gyermekeket is bevonni a rendezvényünkbe. Az „óvodások, iskolások megmozgatása" című program keretében egy 20 fős kis óvodás csoportot vártak nagy szeretettel majd mozgattak meg hallgatóink, különböző ügyességi és játékos feladatok segítségével.

Jászberényben elég gyakori a kerékpáros közlekedés, több hallgató és dolgozó is kerékpárral jár nap, mint nap a Campusra. Ezt figyelembe véve a programsorozat következő állomása egy „rendőrségi bemutató" volt. A Jászberényi Rendőrkapitányság közreműködésével egy közlekedés – és baleset megelőzési előadást hallgathattak meg az érdeklődők, majd egy ügyességi kerékpáros akadálypályán vehettek részt az udvaron Szabó Szilvia r. százados vezénylésével.

11:00-tól 13:00-ig több rekreációs program zajlott párhuzamosan az intézményben. Volt Nordic Walking és tollaslabda az udvaron, Zumba és Jóga a tornateremben és asztaltenisz a folyosón, „Egészséges életmód vetélkedő" és egy „Stresszkezelés gyakorlása" a tantermekben.

 13:00-tól 13:30-ig a Dance Fitness Se közreműködésével Tánc és aerobik bemutatót tekinthettek meg az érdeklődők.

A nap zárásaként az állatkert fogadta sok szeretettel az intézmény oktatóit, dolgozóit, hallgatóit egyaránt.

 Minden kedves előadónak, fellépőnek és érdeklődőnek köszönjük a részvételt!



A rendezvény szervezője: Nagy Erika
Képeket készítették: Gémesi Balázs, Járvás Róbert
Írta: Ambrús Enikő Martina


< Vissza