Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

ÉRTÉKELTÉK HALLGATÓINK A TÁVOKTATÁST

Utolsó módosítás: 2020. június 18.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat kíváncsi volt arra, hogyan értékelik az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói a távoktatást. A kérdőíveik eredményéről Motolai Anna Dóra, tanulmányi ügyekért felelős elnökhelyettes nyilatkozott.

– Mire voltatok kíváncsiak a kérdőívben?

– A kérdőívet a távoktatás első hetében hoztuk létre, melynek célja az volt, hogy folyamatos visszajelzést kapjunk és tudjunk adni a vezetőségnek. A kérdőív elérhető volt a szorgalmi időszak végéig. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen véleménnyel vannak hallgatótársaink a távoktatásról, így lehetőségük volt az adott oktatóval és kurzussal kapcsolatos megjegyzéseiket is leírni, illetve egyéb kérdéseiket, megjegyzéseiket velünk megosztani. A kérdőív elején kértük, hogy jelöljék meg a kitöltők a campust és a kart ahol tanulnak, ezt mindenképpen fontosnak tartottuk, hiszen így heti szinten fel tudtam dolgozni a beérkezett válaszokat és kari és campus bontásban tudtuk ezeket, illetve a felmerülő kérdéseket továbbítani. A kérdőívet 467-szer töltötték ki.
Az utolsó kérdésben arra kértük a kitöltőket, hogy egy egytől-tízig tartó skálán értékeljék a távoktatást. A legtöbb kitöltő a 10-es értékelést adta, mely a "nagyon elégedett vagyok" értéket jelölte, ez mindenképpen azt jelzi, hogy összességében a hallgatók elégedettek voltak.
Fontosnak tartjuk, hogy az OMHV kitöltésén kívül egy másik szemszögből is tudjuk kérdezni a hallgatókat, így folyamatban van egy másik kérdőív elkészítése, melyet a vizsgaidőszak után tervezünk közzétenni. Ebben leginkább a vizsgaidőszakra és a vizsgáztatásra leszünk kíváncsiak, hogy minél pontosabb képet kapjunk erről is, mely később a hasznunkra válhat.

– Milyenek voltak az első visszajelzések a hallgatók részéről, és hogyan, mennyiben változott ez meg az online oktatás ideje alatt? Mely tényezők befolyásolták leginkább a hallgatók elégedettségét?

– Az első visszajelzések egészen vegyesek voltak. Elsőként sokaknak gondot okozott az, hogy túl sok platformon futott az oktatás, hiszen minden oktató az általa kedvelt felületet használta. Ezt a problémát mi rögtön továbbítottuk, és ebben egyértelmű javulást láthattunk, hiszen igyekeztek az oktatók egy platformot használni. Meglátásom szerint a félévben különösen szükség volt a rugalmasságra az oktatóktól és a hallgatóktól is egyaránt.
Természetesen, mint mindig, a legbefolyásolóbb tényező a számonkérés módja és mennyisége. Valamilyen szinten ez ebben a félévben megnövekedett, de így lehetőségük volt a hallgatóknak megajánlott jegyet kapniuk a félév végén. Egy hallgató ezzel a ténnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy: "kicsit többet kell az órával foglalkoznom, mint eddig, de megéri, mert gyakorlat teszi a mestert".

– Összességében milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb véleményetek szerint az intézmény? Hogyan tudja ezt a tapasztalatot a későbbiekben is a hallgatók javára fordítani?

– Véleményem szerint az online oktatás mind az intézmény és mind a hallgatótársaink javára válhat, hiszen a mai világban elengedhetetlen a digitális kompetenciáink fejlesztése. Az online oktatás a későbbiekben is lehetőséget ad arra, hogy bizonyos tantárgyakat elektronikus platformokon, távoktatás formájában is meg lehet oldani, ez leginkább a levelező tagozatú hallgatóknak kedvezhet, hiszen általuk több visszajelzés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy az online oktatás megkönnyítette a tanulmányaikat ebben a félévben, mert nem kellett heti szinten utazniuk. Úgy gondolom, az intézmény összes oktatója maximálisan törekedett arra, hogy ilyen formában is megfelelő tudást adjon át hallgatótársainknak.

Írta: Berán-Juhász Henrietta, Motolai Anna Dóra


< Vissza