Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

OKTATÓI SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM KADOSA LÁSZLÓNÉNAK

Utolsó módosítás: 2020. szeptember 17.

Prof. Dr. Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter 2020. szeptember 1-jén a Magyar Felsőoktatás Napja alkalmából Oktatói Szolgálati Emlékérmet adományozott Kadosa Lászlónénak, a Pedagógiai Kar nyugalmazott adjunktusának.

A felsőoktatásban töretlen aktivitással, nagy szakmai tapasztalattal 32 éve végzett munkájáért Kadosa Lászlóné, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának nyugalmazott adjunktusa Oktatói Szolgálati Emlékérmet vehetett át.

Kadosa Lászlóné 1983 óta az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus jogelőd intézményének oktatójaként dolgozik a Magyar Nyelvi, Irodalmi és Művészeti Nevelés tanszéken.

Első diplomáját itt, az akkor még Jászberényi Tanítóképző Főiskola falai között szerezte 1976-ban. Munkája során mindig megmaradt benne az innen kapott pedagógiai, emberi látásmód, a tanítói hivatás fontosságának szemlélete. Későbbi tanulmányainak – saját megfogalmazása szerint – is az volt a célja, hogy önmaga fejlesztésével megfeleljen a tanítói pálya nehéz feladatának, illetve a lehető legjobban tudja ellátni a hallgatók felkészítését erre a pályára.

Tanulmányai során általános- és középiskolai magyar tanári diplomát és drámapedagógiai diplomát szerzett. Emellett több szakmai képzésen szerzett oklevelet, hogy ismereteit gyarapítsa. Tanított a közoktatás valamennyi színterén.

Munkája során részt vett a magyar tanszéken folyó anyanyelvi nevelésre vonatkozó fejlesztési eljárások kidolgozásának munkálataiban, melyeket Fábián Zoltán, Nagy J. József, Zsolnai József neve fémjelez. Oktatói munkája mellett szaktanácsadóként is dolgozott Jász-Nagykun-Szolnok megye, és Heves megye területén, segítvén azon pedagógusok munkáját, akik az újszerű, alternatív tanítási programokat választották tanításuk során. Ezen időszakban rendszeresen tartott előadásokat, továbbképzéseket gyakorló pedagógusoknak különböző fórumokon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a Heves megyei Pedagógiai Intézet szervezésében.

1995 óta tudományos szaklektora az akkor Oktatási Minisztérium Tankönyv- és Taneszköz-irodájának, a korábban az Eszterházy Károly Egyetemhez tartozó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének, s ezen belül a tankönyvi akkreditációban vesz részt. Több mint 300 anyanyelvi és drámapedagógiai alsó tagozatos taneszközt lektorált eddig, valamint digitális tananyagokat, melyek egyre gyakoribbak a modern szakmai fejlődés következtében. Aktív részese intézményünk szakmai és kulturális életének. Évente készít fel hallgatókat az országos Kazinczy-versenyre, az országos anyanyelv-tanítási versenyekre, ahonnan hallgatóink szakmai tapasztalatokkal, szép eredményekkel térnek haza.

Nagy elhivatottsággal szervez nyelvi, irodalmi vetélkedőket, vers- és prózamondó versenyeket, irodalmi előadásokat az aktualitások jegyében, bevonva ezekbe a programokba a térség középiskoláit is.

A Jászságban talán nincs is olyan tantestület, ahol az alsó tagozatos tanítók jó része ne ismerné, mint volt tanárát. Sokakkal tartja a kapcsolatot a mai napig. Szeretettel és megbecsüléssel vannak iránta. Személyisége nyitott, jó kommunikátor, érdeklődő, szakmai nyitottság jellemzi. Hallgatóival empatikus, segítő, odafigyelő. Kollégáit tiszteli, figyeli munkájukat, nyitott a szakmai fejlődésre, s ismereteit is szívesen megosztja.

Szakmai tevékenységének sokoldalúsága, kiemelkedő színvonala, pozitív emberi értékei alapján méltó a Oktatói Szolgálati Emlékérem adományozására.

Az elismeréshez szívből gratulálunk!


< Vissza