Cím: H-5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Tel.: +36 57 / 502 400

Sikeres Nyílt nap a Jászberényi Campuson

Utolsó módosítás: 2019. december 05.

2019. december 4-én került megrendezésre a nyílt nap az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campuson.

A hallgatók 9 órától forró teával és szaloncukorral várták az intézménybe látogatókat.
Minden érdeklődő kapott egy menetlevelet, melyet, ha minden állomáson lepecsételtek, akkor egy nyereményjátékban vehetett részt. A jelentkezőknek lehetőségük nyílt a képzésekről az oktatókkal és a hallgatókkal beszélgetni. A csecsemő-és kisgyermeknevelő szakos hallgatók a demonstrációs teremben várták az érdeklődőket, ahol betekintést kaphattak a kisgyermeknevelés gondozási feladataiba.

 

 

A programok között Dr. Furcsa Laura főiskolai docens koordinálásával a jelentkezők a társasjáték pedagógiával is megismerkedhettek, amiben az EKE JC Társasjátékklub tagjai aktívan közreműködtek.

Az Apponyi terem előtt a felvételiről, valamint az Egri és a Gyöngyösi Károly Róbert Campusról is informálódhattak az érdeklődők.

10 órakor a nagyelőadó teremben Dr. Varró Bernadett főigazgató asszony köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte a pályaválasztás fontosságát, s hogy miért is jó az Eszterházy Károly Egyetem hallgatójának lenni.

Ezt követte a 2020-as felvételi eljárásról szóló tájékoztató, amelyet Ambrús Enikő Martina tartott.


Tóth Mariann tanárnő előadásában az Egri Roma Szakkollégiumot ismerhették meg a jelentkezők, az Erasmus + hallgatói mobilitás programról pedig Dr. Szaszkó Rita tanszékvezető asszony prezentált.
(Bővebb információk az alábbi linkeken: 
http://romaszakkollegium.uni-eszterhazy.hu/hu/romaszakkol/bemutatkozas
http://www.nkk.uni-eger.hu/hu/nkk/hallgatoknak/erasmus-europan-kivuli-kredit-mobilitas?fbclid=IwAR1h4KFS2hcwM_xkIVjp2Tf8jmjim-9h6O28bVihxNZXLaTOej6Ih3JGppw )


Az előadások után a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Csontos Vivien a nyereményjátékban résztvevőknek ajándékcsomagokat sorsolt ki. Majd az előadások után a diákok óralátogatások, kollégiumi körséta keretében bepillantást nyerhettek a felsőoktatási hallgatói életbe.


Reméljük, hogy mindenki hasznos információkkal gazdagodott nyílt napunkon.
Következő nyílt napunk: 2020. január 22.

Légy Te is Eszterházys!

Írta: Ambrús Enikő Martina
Fotók: Hundt Soma, Gémesi Balázs


< Vissza